ACIO Daktyliothéka – Felsmann István

2018. 05. 04.

A Küszöb Fesztivál tizenegy kortárs művészeti intézmény együttműködésén alapul, középpontjában a pályakezdő képzőművészek lehetőségei, problémái állnak. Az egyhónapos eseménysorozat koordinátora Don Tamás, a MODEM kurátora, mesterszakon írt szakdolgozatában foglalkozott először a témával. Az általa készített interjúk, kérdőívek, kötetlen műtermi beszélgetések rávilágítottak arra, hogy a felsőoktatási intézményrendszerből kikerülve a pályakezdő fiatalok légüres térbe kerülnek, mivel hiányoznak azok az intézmények, amelyek segítenék az „átzsilipelést”. További problémákat jelent, hogy tanulmányaik során kevés útmutatást kapnak arra vonatkozóan, hogyan is tudnának sikeresen integrálódni a művészeti közegbe.
Ezeket kiküszöbölendő a fesztivál egy új mikro-intézményrendszeri struktúra létrehozására tesz javaslatot. Célja a fiatal képzőművészek, és alkotásaik bemutatása egy szélesebb közönség előtt; ennek keretében 2018 májusában tizenkét egyéni és egy csoportos kiállítás valósul meg Budapesten.
A pályázatra beérkezett projektek közül a befogadó intézmények demokratikusan választhatták ki a szellemiségükben leginkább a profiljukba illeszkedőt. A kölcsönös szimpátián alapuló közös munka és a nyitás nemcsak új projektek megszületését teszi lehetővé, de egy újfajta együttműködésen alapuló hozzáállás kialakulásához is vezethet.. Fontos kiemelni a résztvevő intézmények sokszínűségét: nagyon eltérő működésű, fenntartású, profilú kiállítótérről van szó, de valamennyi lényegesnek tartja a pályakezdő művészek támogatását.

A fesztivál főszponzora: MVM Magyar Villamos Művek zrt.
A Küszöb Fesztivál médiatámogatója az Artmagazin Online

———————————————————–

GenerÁció, szelektÁció és sematizÁció: a latin eredetű –áció főnévképzővel ellátott fogalmak valamifajta átalakulás, történés eredményei vagy maguk a folyamatok. A felsoroltak mindegyike egy-egy állomást jelöl abban az alkotói folyamatban, aminek eredménye a kiállított anyag.

A kiállítás különlegessége abban áll, hogy maga a kiállító hagyományos értelemben véve nem alkot, sokkal inkább kisajátít és a kurátor szerepet magára öltve sajátos szempontrendszerű gyűjteményt alakít ki. Erre a gesztusra utal a címben szereplő szintén latin Daktyliothéka kifejezés, ami véset kövek, gemmák sorszámmal ellátótt gyűjteménye.
Felsmann a felelősség terhétől egy rövid időre megszabadulva más-más művész festményéről készít lenyomatokat. Minden, korábban színekkel jelölt tartalmat felülír a monokróm felület, a képcímek sorszámokká egyszerűsödnek. Csak az eredeti alkotó gesztusai és ecsetkezelésének nyomai maradnak láthatóak. A festészet előtt tisztelegve – hiszen Felsmann nagypapája is festőművész volt – így emeli át a festményeket a konceptuális művészetbe.

kiállító művész: Felsmann István
a kiállítás kurátora: Maj Ajna

Külön köszönet a kiállításban közreműködő művészeknek:
Batykó Róbert, Id. Felsmann Tamás (1918-1992), Káldi Katalin, Kis Róka Csaba, Les Faux-Fauves (Fischer Judit, Kristóf Gábor), Menesi Attila, Varga Ádám

Az esemény a Küszöb Fesztivál keretében valósul meg.