A fő kérdés egy egészen alapvető gondolat köré körvonalazódik, ami valószínűleg minden festő fejében megfordul: mit tartogathat még a festészet a 21. században és hogyan viszonyulhat más képzőművészeti médiumokhoz? A Lagúna című kiállítás installációjával leginkább gondolkodásomnak azon részét szeretném hangsúlyozni, ami a festészethez való, egészen romantikusnak nevezhető hozzáállásomon alapszik. Ez a fajta gondolkodásmód a festészethez fűződő viszonyom szélsőséges vetülete, egyfajta allegóriája. A festészet kimerítettségén alapuló vita hozza igazán helyzetbe az installációmat, amelynek fő eleme, a festmény mint „igazgyöngy” – ugye említettem romantikus hozzáállásomat a festészethez? – jelenik meg, míg az azt körülvevő, védelmező páncél, a kagyló kortárs médiumként értelmezhető.
Kevésbé lesz-e kortárs a festmény, ha nincs olyan installációs közegben, amely egyszerre tereli rá és vonja el tőle a figyelmet?

The main question derives from a very basic idea that probably turns in the mind of every painter: what else can painting be in the 21st century and what possible forms of attitude can it show to other artistic media? With the installation of the exhibition „Laguna” I would like to emphasise my way of thinking about painting, that can be called quite romantic. The installation is an extreme projection of my relationship to painting, a kind of allegory. It is the debate about the exhaustion of painting that really positions my work: it’s main element is the painting as a pearl – have I mentioned my romanticism? – while the shell, as the protective armour around it, can be understood as the contemporary medium.
Will a painting be less contemporary if it is not in an installational enviroment that distracts and draws attention at the same time?